Vissza a főoldalra  
 
 
 
   Keresés  
KüldetésünkGalériaSzavazás
Híreink
 
 
A csalás elleni hivatal és a váci közvilágítás
Nem azt, nem úgy, nem akkor
2018.01.13.
A napokban több országos sajtótermék is hírül adta: súlyos szabálytalanságokat tárt fel az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF) a sok magyar településen az Elios Innovatív Zrt. által elnyert, uniós pénzügyi forrásokat felhasználó közbeszerzésekkel kapcsolatban. A közvilágítás korszerűsítését felölelő ügyben érintett lehet Vác is.

Mint ismeretes, három éve városunkban is az a cég végezhette el a nem éppen közmegelégedéssel záruló beruházást, mely akkor még Orbán Viktor vejét is tulajdonosai között tudta. (Képünkön a nagy biznisz szerződésének aláírása.) Városunkban elsőként a Vácért Lokálpatrióta Egyesület emelte fel a szavát az anomáliákkal szemben. Több írásunkban, önkormányzati képviselőnk felszólalásaiban konkrét problémák sorakoztak, melyek miatt a váciak jogosan voltak elégedetlenek a félmilliárdos uniós forrás felhasználásával elkészült fejlesztés eredményével.

Megvalósulatlan ígéretek

Az talán már megszokásból sem okozott nagy megütközést, hogy az ígért 150 nap helyett jóval tovább tartott a beruházás. Sőt, városvezetőink szavahihetőségét ismerve a „mikorra és mi készül el?” - típusú ígérgetések kapcsán, az sem volt meglepő, hogy Fördős Attila (Fidesz-KDNP) szavai arról, hogy „valamennyi lámpatest megújul”, vagy Pető Tibor (Fidesz) ámítása arról, hogy „Vác város teljes közvilágítását fejlesztjük és lecseréljük egy LED-es technológiára” közel sem teljesült. Az azonban már — főleg az érintett lakosok körében — nagy felzúdulást keltett, hogy (elsősorban Kisvácon és Deákváron) közel 30 utcában szó sem volt semmilyen fejlesztésről, maradt minden a régiben.

A váci LED-es korszerűsítés összeségében 580 millió forintba került, melytől a becslések szerint évi 21 milliónyi áramszámlát takaríthat meg a város, és (állításuk szerint) némi karbantartási költséget. Ez nem jelent mást, mint azt, hogy a beruházás megtérülése jóval húsz (20 !!!) év felett van. Bizonyára nehezen lenne található olyan váci polgár, aki egy húsz év alatt megtérülő beruházásba belevágna. Közel 30 önkormányzat (köztük a váci) azonban belevágott, az Orbán-vő nagy örömére.

Az Elios Zrt. számára roppant üdvös közbeszerzést kiíró, és a céget (mint egyedüli pályázót) győztesként megnevező váci munkacsoport tagjai voltak: Fördős Attila (Fidesz-KDNP), Pető Tibor (Fidesz), dr. Manninger Péter (Fidesz), Balkovics Péter (Fidesz) és Kászonyi Károly (Jobbik).

Milyen következmények lehetnek?

Most pedig itt az OLAF kétéves nyomozásának eredménye. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a váci projektben találtak-e szabálytalanságot. Azt viszont tudjuk, hogy korábban az Orbán-vő Tiborcz István tulajdonában lévő Elios Zrt. ellen rendőrségi nyomozás is indult. A friss hírek szerint az OLAF mostani jelentése már eljutott az ügyészséghez, amely arról dönthet, hogy a korábbi nyomozást újra indítja-e. Mindenesetre az uniós illetékesek azt javasolják, hogy igen. Ráadásul az OLAF másik indítványa szerint az uniós forrásokat kezelő bizottságnak meg kellene fontolnia a projektre költött 40 millió eurós (12 milliárd forintos) támogatás visszakérését.

 

A lokálpatrióták témával kapcsolatos

korábbi írásait a következő linkeken találják:


http://www.vacert.hu/WebArticleShow.aspx?AN=led&MN=Hireink&LN=Hungarian

http://www.vacert.hu/WebArticleShow.aspx?AN=vil&MN=Hireink&LN=Hungarian



Vissza az előző oldalra
 
   
 
Figyelmébe ajánljuk
Mely képviselők randalíroztak???
Nyílt levél a kormánypártiak részére
Tovább...
A Tiborcz-ügy váci szálai
Kamuzó városvezetők, holding titkosítás – és az első eliosos büntetés
Tovább...
Kamu volt a váci híd ígérete
Még nőhet is a Gödöllői út terhelése
Tovább...
 
             
Kapcsolat | Felhasználási feltételek
A Vácért Lokálpatrióta Egyesület hivatalos honlapja. Minden jog fenntartva. Copyright © 2011