Vissza a főoldalra  
 
 
 
   Keresés  
KüldetésünkGalériaSzavazás
Híreink
 
 
Váci agyrém: parkőr csak télre!
Megszűnt a szinte el sem indult program
2016.07.26.
Csak pár hónapig, javarészt a téli hónapokban őrizte többek között a minibékákat is a nagy sajtóhadjárattal beharangozott postaparki parkőr. Így nem hogy — amint ígérték — bővítették volna a játszóterek felügyeletét, hanem ismét visszaléptek, miközben egyes váci parkok állapota kritikán aluli.

 

Talán többen emlékeznek rá: tavaly októberben Kovács Ágnes fideszes képviselőt minden önkormányzati sajtótermék „ötletgazdának” nevezett, amiért a parkőri rendszerben megtalálta a megoldást a játszóterek, parkok ápolása és védelme érdekében. Arról is írtak, hogy a parkőr majd gondozza a virágágyásokat is. A sikerpropaganda által sugallt gondolatokkal már akkor is több gond volt. Egyfelől az, hogy 2009-től (húsz év után újra, egészen a Fördős Attila polgármesterségéig) működött parkőri rendszer Vác-Alsóvároson, vagyis szó nincs „ötletgazdaságról”. Másfelől azért, mert a késő őszi és a téli hónapokban a virágágyások nem szorulnak túl nagy gondozásra.

A parkőrséget bejelentő tavalyi sajtótájékoztatóján Kovács Ágnes képviselő a jövőről is szót ejtett: „Ez most egy próbaidőszak, de biztos vagyok benne, hogy sikeres lesz a program, és akkor tovább bővíthetjük ezt a közszolgáltatást.”

Hát, nem lett sikeres, vagy nem sikerült a próbaidőszak (vagy bejött a költséghatékonyság), mert a Vácért Lokálpatrióta Egyesület birtokába került adatok szerint, nem hogy bővítették volna a programot, hanem (ezt már nagy csendben) megszüntették: a postaparki parkőr március 7-én dolgozott utoljára. Vagyis, a téli hónapokban foglalkoztatták a parkőrt, majd éppen akkor — márciustól — amikortól valóban szükség lett volna, hogy őrizze, rendbe tartsa a Postaparkot,  megszűnt a tevékenysége.

Komoly gondok a városüzemeltetésben

A Vácért Lokálpatrióta Egyesület véleménye szerint, ha nem áll rendelkezésre kellő forrás egy parkőr egész éves foglalkoztatására, akkor a józan ész azt diktálta volna, hogy a tavaszi-nyári időszakban legyen alkalmazva, ne pedig télen. A városi parkok nagy részének felügyelete, részben gondozása 5-7 parkőrrel megoldható lenne. A foglalkoztatásuk a parkfenntartás meglévő összegeiből egyrészt kigazdálkodható, másrészt a meglévő pazarlásokból fedezhető lenne. A lokálpatrióták szerint a parkfenntartásban (akárcsak a köztisztaságban) olyan városüzemeltetés folyik a holdingos tarolás közepette (már közel hat éve), amely nem hogy javított volna a viszonyokon, hanem kifejezetten visszalépést jelentett. Példa erre több lakótelepi park állapota, így a gyöngykavicsos utak karbantartásának szinte teljes hiánya, vagy éppen a kért, de el nem végzett növényvisszavágások sora. Ismert, hogy pár hónapja a váci közterületi játékok 70 %-a balesetveszélyesnek minősült, és csak azután kezdték meg a karbantartást-felújítást, miután ezért a Vácért Lokálpatrióta Egyesület önkormányzati képviselője határozottan fellépett.

Vissza az előző oldalra
 
   
 
Figyelmébe ajánljuk
Mely képviselők randalíroztak???
Nyílt levél a kormánypártiak részére
Tovább...
A Tiborcz-ügy váci szálai
Kamuzó városvezetők, holding titkosítás – és az első eliosos büntetés
Tovább...
Kamu volt a váci híd ígérete
Még nőhet is a Gödöllői út terhelése
Tovább...
 
             
Kapcsolat | Felhasználási feltételek
A Vácért Lokálpatrióta Egyesület hivatalos honlapja. Minden jog fenntartva. Copyright © 2011