Vissza a főoldalra  
 
 
 
   Keresés  
KüldetésünkGalériaSzavazás
Híreink
 
 
Téves információk a váci városvezetőktől
Elhárították egyesületünk kitüntetési javaslatát
2013.06.24.
A lokálpatrióták hónapokkal ezelőtt javaslatot juttattak el a sportot felügyelő alpolgármesternek, illetve a szakmai bizottság elnökének, melyben egy, a kézilabda utánpótlás nevelésben kimagasló sikereket elérő váci szakember számára a Vác Város Sportjáért kitüntetés odaítélését indítványozták. A javaslatot kétszer is lesöpörték az asztalról. Közben a megvont több tízmilliós önkormányzati támogatás részbeni kompenzálásaként tekinthetnek a helyi látványsportok egy helyi cég adójára, a többiek viszont ebből egy fillért sem látnak.

Az önkormányzat sport bizottságának májusi ülésén a bizottság elnöke, Schmuczer Istvánné — arra hivatkozva, hogy tavaly is szeptemberben került átadásra a díj — nem indítványozta egyesületünk javaslatának megvitatását, mire a tagok egyhangú voksolással úgy határoztak, hogy majd négy (!) hónap múlva visszatérnek rá.

Egy civil kezdeményezés ilyen jellegű semmibevételén már nem is csodálkozunk. Attól tartunk ugyanis, hogy a bizottság „hozzáértő” tagjai kevernek két dolgot. Mégpedig a valóban az egyesületektől ősszel bekért adatok alapján októberben szokásos diákolimpikonok (az országos diákolimpiákon dobogós helyezetteket ünnepség keretében jutalmazza évek óta a város) elismerését, illetve a sportvezetők — valamint a sportkoncepcióban rögzített — sportolói kitüntetéseket.

Sem az érvényben lévő sportkoncepció, sem a bizottság feladatkörét felsoroló, sem a kitüntetések alapításáról és odaítéléséről szóló rendelet nem tartalmaz olyan kitételt, hogy a Vác Város Sportjáért elismerés évente csak egy időpontban adható.

A májusi bizottsági ülés „szeptemberben szoktuk” jellegű hárítása cáfolataként nézzük, az utóbbi években mikor is kaptak Vác Város Sportjáért kitüntetést az azt kiérdemlők:

2010. július 8. - hat sportoló;

2011. május 20. - egy klub;

2011. szeptember 22. - négy sportoló;

2011. december 17. - egy sportvezető;

2012. január 19. - két sportoló;

2012. október 19. - hat sportoló.                     (Forrás: vac.hu)

Vagyis kiderült, hogy Schmuczer Istvánné képviselő téves tájékoztatást adott a bizottság előtt.

Az ismétlés is elbukott

A júniusi bizottsági ülés napirendjén ismét téma volt a lokálpatrióták javaslata, ezúttal annak függvényében adományozták volna a kitüntetést a kiváló edzőnek, ha egy határozattal úgymond „kiegészítik” a sportkoncepciót az edzők ilyen irányú elismerésének lehetőségével. Ez a javaslat azonban nem kapott többséget, így ismét elbukott az edző kitüntetése. A bizottsági tagoknak írt anyagában Mokánszky Zoltán, sportért felelős alpolgármester arról értekezik, hogy az ilyen, edzők kitüntetésére vonatkozó javaslatokat „a sportkoncepció tartalmára való hivatkozással folyamatosan elutasítottuk”. Schmuczer Istvánné bizottsági elnök ehhez hozzátette: „tehát mi a kiváló sportolókat díjazzuk”.

Következzék a cáfolata Mokánszky alpolgármester és Schmuczerné képviselő szavainak. Az érvényben lévő sportkoncepció mellett Vác Város Sportjáért kitüntetést az utóbbi években megkapta:

2009-ben: Laurencz László;

2010-ben: Branizsa Györgyné, Buchnitz Zoltán, Czadróné Peregi Julianna, Endreffy Lóránd, Havassy László és Kolossa István;

2011-ben: Jeszenszky István.

Jeszenszky István kitüntetése 2011-ben                                         Fotó: vac.hu

 

A lokálpatrióták szomorúan veszik tudomásul, hogy a korábban megvont anyagi támogatás mellett, a Nemzet Sportvárosában (???) most már a sport területén élen járók erkölcsi megbecsülését sem tartják fontosnak a város irányítói, téves információk közlésével akadályozzák az arra érdemesek kitüntetését.

 

A focisták nagyon jól jártak

Mint a helyi sajtó szokás szerinti dicshimnuszaiból kitűnik, révbe ért az a jó féléves „munka”, mely az egyik váci cég által felkínált — és a cég által a várostól korábban megvásárolt — ingatlan visszavásárlásával indult. Ez volt ugyanis annak a feltétele, hogy a gazdasági társaság adójának egy részét ne az államhoz, hanem váci sportklubokhoz irányítsa. A cégek társasági adókedvezményeire (közismert rövidítéssel: TAO) kompenzációként is lehet tekinteni, hiszen immár két éve nem adja a város a korábbi több tízmilliós költségvetési támogatását a sportnak, sőt ma már több létesítmény használatára bérleti díjat szed tőlük. A hírek szerint a cég által befizetett összegekkel legjobban a nagyobb váci fociklub járt — amelyben elnökségi tag a város egyik alpolgármestere —, hiszen például a kézilabdások nem kevés munkával részben vagy egészben más forrásokból már összeszedték a keretüket.

Az önkormányzati sajtó „300 milliós Tao támogatás”-ban határozta meg a szóban forgó összeget. Azonban ez az összeg — a tudósítások alapján — nem jön össze, hiszen ha összeadjuk az egyesületek ES TV-nek adott nyilatkozataiban szereplő számokat, akkor 246,75 millió forint lesz az eredmény. Hogy a több mint ötven milliós különbség hol keresendő, arra eddig senki sem tért ki.

 

Kapcsolódó cikkeink:

Problémák sora a váci sportéletben

Iskolavárosból fociváros

Kitüntetéseket javasolnak a lokálpatrióták

Vissza az ÖSSZES HÍR oldalra

Vissza az előző oldalra
 
   
 
Figyelmébe ajánljuk
Repült Vác alpolgármestere – közel millióért, luxusban
Miután megszavazta az önköltséges utazást közpénzen, busines classon utazott Japánba Mokánszky Zoltán
Tovább...
Mely képviselők randalíroztak???
Nyílt levél a kormánypártiak részére
Tovább...
Kamu volt a váci híd ígérete
Még nőhet is a Gödöllői út terhelése
Tovább...
 
             
Kapcsolat | Felhasználási feltételek
A Vácért Lokálpatrióta Egyesület hivatalos honlapja. Minden jog fenntartva. Copyright © 2011