Vissza a főoldalra  
 
 
 
   Keresés  
KüldetésünkGalériaSzavazás
Híreink
 
 
Feltárta a városvezetők ügyeit - kipakolták
Nem fog célt érni a kicsinyes kormánypárti bosszú
2017.04.29.
Elege lett a jobbikos képviselővel jóban lévő városházi Fidesz-KDNP többségnek abból, hogy az Együtt-Lokálpatrióta képviselő sorra nyilvánosságra hozta azokat az adatokat melyek bizonyítják: a város vezetői igen lazán veszik a korábbi ígéreteiket, és van, akinek a pénzügyei sincsenek teljesen rendben. A legutóbbi testületi ülésen indokolás nélkül úgy döntöttek, hogy a képviselőt visszahívják két tisztségéből.


A polgármester javaslatára született döntés szerint Ferjancsics László képviselő (képünkön) a jövőben nem lesz tagja a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottságnak és az egyik, többségében városi tulajdonban lévő cég, a Vác Piac Kft. felügyelőbizottságának. Az érintett képviselő szerint valóban sok olyan csúnya dolgot tárt fel az elmúlt években, melyek valószínűleg nem használtak a városvezetők népszerűségének, és nem kerültek volna nyilvánosságra, ha ő nem néz utána a dolgoknak. Példaként említette Pető Tibor szankciók nélküli többszázezres tartozását egy városi intézmény felé, vagy éppen a pontatlanul kitöltött vagyonnyilatkozatát. De a Galcsek utcai, elviekben szociális lakások építése körüli szabálytalanság, illetve a be nem tartott ígéretek bemutatása sem dobhatta fel a váci kormánypártiak hangulatát. A lokálpatrióta képviselő szerint a bizottságokban szakmai munka folyt, abban kifogást nem tudott találni a fideszes helyi többség, ezért sem adtak elő indokolást, és éppen ezért csak zárt ülésen merték megtárgyalni az ügyet.

A jövőben sem hallgatnak a Lokálpatrióták

A Vácért lokálpatrióta Egyesület véleménye szerint a városfejlesztési bizottság két olyan döntést is hozott, amely nem tetszett a polgármesternek, és fel is függesztette azok végrehajtását. Makrai Zsolt, az egyesület tagja szerint az egyik ilyen a Kőkapu melletti parkolók építésének, a másik a Rózsa utcai gigatársasház Damjanich téri útépítése volt, melyeknek keresztbe feküdt a bizottság többsége, így Ferjancsics képviselő is. Hozzátette: a bosszúhadjárat nem fog célt érni, a lokálpatrióták a jövőben is hallatni fogják a hangjukat és nyilvánosságra hozzák a pénzherdálók ügyeit. Makrai Zsolt elmondta: az egyesület kiáll önkormányzati képviselőjük mellett, és arra kérik, hogy a főtéri nagyurak viselt dolgait továbbra is tárja fel.

„Demokrácia” ellenzékben és hatalmon

Az Együtt - a Korszakváltók Pártja helyi vezetője szerint azzal, hogy támogatott képviselőjük kikerült egy szakbizottságból, megvalósult az, ami még a kommunista rendszerben sem volt: csak az állampárt emberei hoznak döntéseket, a független vagy ellenzéki képviselőket kiszorítják még a szakmai munkából is. Rozmaring Sándor emlékeztetett arra, hogy pár éve, amikor Fördős Attila még nem volt polgármester, csak képviselő, akkor még konszenzussal gondolta a bizottsági helyek elosztását, és egyeztetéssel oldotta volna meg a két oldal képviselőinek felügyelőbizottsági jelenlétét. Rozmaring Sándor szerint most, mikor az egyik felügyelőbizottság elnökségért egy fideszes képviselőnek, Balkovics Péternek havonta kétszázezret fizetnek ki, pont ilyenkor nem jut eszébe az egyeztetés a polgármesternek az ellenzékkel. Az Együtt megmosolyogni valónak tartja, hogy vannak, akik elhiszik, hogy ilyen eszközökkel elhallgattatható az ellenzék

Vissza az előző oldalra
 
   
 
Figyelmébe ajánljuk
Repült Vác alpolgármestere – közel millióért, luxusban
Miután megszavazta az önköltséges utazást közpénzen, busines classon utazott Japánba Mokánszky Zoltán
Tovább...
Mely képviselők randalíroztak???
Nyílt levél a kormánypártiak részére
Tovább...
Kamu volt a váci híd ígérete
Még nőhet is a Gödöllői út terhelése
Tovább...
 
             
Kapcsolat | Felhasználási feltételek
A Vácért Lokálpatrióta Egyesület hivatalos honlapja. Minden jog fenntartva. Copyright © 2011