Vissza a főoldalra  
 
 
 
   Keresés  
KüldetésünkGalériaSzavazás
Híreink
 
 
Fördős megszüntetné a pedagógusok és diákok kitüntetéseit
Újabb szög a váci oktatás koporsójába
2017.03.16.
Bár a feleségét a tantestület hiányzó többségi ajánlása ellenére kinevezték egy váci középiskola igazgatójának és egyáltalán nem hadakozott a helyi tanintézmények teljes állami einstandolása ellen, úgy tűnik, Fördős Attila valamiért továbbra sem nagyon csípi a tudást adó iskolákban folyó tevékenységet. A polgármester legújabb javaslata az, hogy az önkormányzat szüntesse meg a pedagógusoknak és a diákoknak adható városi kitüntetéseket. Lehet, hogy ez még mindig az országos botrányt kiváltó, Madách gimnáziummal kapcsolatos kirohanásának utózöngéje?


Mint emlékezetes, városunk polgármestere két éve nem vette jó néven, hogy az egyik váci középiskola tantestülete nem küldött szervezett formában diákokat a március 15-i központi állami ünnepségre. Bár ebbe beleszólása már akkor sem volt — lévén nem volt semmilyen formában munkáltató —, mégis a szőnyeg szélére állította az iskola vezetőit (jegyzőkönyvvezető és jogász jelenlétében). Ez a lépése nem kis botrányt okozott, így Vác pillanatok alatt az országos sajtó látókörébe került. Tény, polgármesterünk tavaly már át is adta a köszöntés lehetőségét mind a színes diplomások ünnepségén, mind a pedagógusnapon alpolgármestereinek. Ám a helyi sajtóban pár napja megjelent felhívás szerint — amellyel jelöléseket várnak a díjazottak személyére — idén már „a kitüntető címeket a Pedagógus napi ünnepségen Fördős Attila polgármester adja át a testület által támogatott személyeknek.” Nos, ha a város vezetőjén múlik, ebből semmi sem lesz!

Úgy vizsgálna felül, hogy törölne

Ugyanis polgármesterünk még egy szöget verne a váci oktató-nevelő munka képzeletbeli koporsójába. Fördős Attila kedden publikált javaslata szerint a jövő heti testületi ülésen hozandó rendeletmódosítással azonnal megszűnne a „Váci Katedra”, a „Vác Város oktatását segítő munkáért”, a „Vác Város Tehetséggondozásáért” kitüntető cím mellett a „Vác Város Kiváló diákja” elismerés is! Fördős indokolása szerint az adott „…önkormányzati rendelet felülvizsgálata szükségessé vált, mivel Vác Város Önkormányzata már nem fenntartója és nem működtetője az oktatási intézményeknek.” 

Az újabb Döbrögi-csapást még színezi az előterjesztéshez tartozó „Előzetes hatásvizsgálati lap” első pontja. Eszerint a kitüntetéseket megszüntető döntés „Társadalmi hatást nem von maga után”. Igaz, ugyanezt írták le akkor is, amikor a duplájára emelték a váci kommunális adót…

A Lokálpatrióták továbbra is jutalmaznának

A Vácért Lokálpatrióta Egyesület véleménye szerint a kitüntetések megtartandók, mert eddig is voltak nem kis számban olyan kitüntetettek, akik nem városi fenntartású intézményekben tanítottak vagy tanultak. Az önkormányzatnak az oktatásban továbbra is díjazni kell a kiemelkedő tudású, tehetségű és szorgalmú tanárokat és diákokat, mint ahogyan — függetlenül a fenntartó, működtető kilététől — az egészségügyben, vagy a szociális szférában kiváló teljesítményt nyújtókat is. A lokálpatrióták szerint egy magát iskolavárosnak tartó településnek legalább erkölcsileg meg kell megbecsülnie a pedagógusait. Véleményük szerint az is jelzés értékkel bír, hogy Fördős a Madách-gimis blama kétéves évfordulójához közeledve nyújtotta be a kitüntetéseket annulláló előterjesztését.

Kapcsolódó cikkeink:

      Fördős titkolt és megsemmisített

    Mit mondott a polgármester a Madách igazgatójának?

Vissza az előző oldalra
 
   
 
Figyelmébe ajánljuk
Repült Vác alpolgármestere – közel millióért, luxusban
Miután megszavazta az önköltséges utazást közpénzen, busines classon utazott Japánba Mokánszky Zoltán
Tovább...
Mely képviselők randalíroztak???
Nyílt levél a kormánypártiak részére
Tovább...
Kamu volt a váci híd ígérete
Még nőhet is a Gödöllői út terhelése
Tovább...
 
             
Kapcsolat | Felhasználási feltételek
A Vácért Lokálpatrióta Egyesület hivatalos honlapja. Minden jog fenntartva. Copyright © 2011